Az István Király Baptista Általános Iskola örökös ökoiskolaként nagy hangsúlyt fektet a környezeti nevelésre.
Minden évben egy napot szánunk arra, hogy az életkori sajátosságoknak és a gyerekek érdeklődési körének megfelelően foglalkozzunk a továbbtanulás, a pályaválasztás kérdésével, a munka világával.
A hála érzületben, gondolatban, szavakban, tettekben kifejeződő válasz. Az Isten kegyelmét, jóságát, áldásait megtapasztaló hívő ember válasza.
„Bárcsak megértenék az emberek, hogy az állatok ugyanolyan kiszolgáltatottak, s ugyanúgy függenek tőlünk, mint a gyerekek; ezt a gyámságot ránk ruházták.” (James Herriot)
„… A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.” – nyilatkozta Bibó István 1956-ban. 68 évvel ezelőtt a magyar nép megmutatta, hogy már nem fél. Nem fél lerázni magáról az elnyomás, a nyomor, a rabság igáját. Nem fél harcba szállni a szabadságért.
2024. szeptember 25-én, iskolánk szakmai napot szervezett, amelynek fókuszában a modern oktatási módszerek álltak. Az esemény központi témája a LEGO oktatás, a boulderezés, valamint az élménypedagógia volt.
A kótaji István Király Baptista Általános iskola diákjai és tanárai, valamint a meghívott szülők különleges eseményt ünnepelhettek 2024.06.05-én: a tehetségnapot.
Az István Király Baptista Általános Iskola tanulói, április 15. és május 6. között színes, eseményekben gazdag napokat tudhatnak maguk mögött.
„A Biblia a csillagos ég könyv-alakban. Rejtelmes és kiolthatatlan. Tündöklő gondolatai a végtelenség árnyékában ülnek, s mögöttük lebeg az Isten.” -írta Gárdonyi Géza.
Új tavasz érkezett, s mi ismét összegyűltünk, hogy ünnepeljünk és emlékezzünk. Ünnepeltünk, mert 176 éve tört ki az a magyar forradalom és szabadságharc.
A kótaji István Király Baptista Általános Iskola épp annyira elkötelezett híve a hagyományápolásnak, mint a tehetséggondozásnak. E kettő ötvözetéből született meg évekkel ezelőtt a Pi-day elnevezésű tehetségnap, ami mára az iskola hagyományos programjai között szerepel. Kezdetben a matematikáé volt a főszerep, mára azonban több képességterületet is felölelve a sport, a kézműves foglalkozás, a természettudomány is fontos szerepet tölt be ezen az élménydús napon.
Egy szürke, ködös decemberi délelőttön ünneplőbe öltözött gyermekek hozták el számunkra a karácsony csodáját.
November negyedik csütörtökjén világszerte a hálaadást ünneplik.
2019. novemberében hagyományteremtő céllal rendezett először jótékonysági bált az István Király Baptista Általános Iskola.
„Szép volt a vakáció, mint egy színes álom. de, hogy eltelt, oly nagyon, most már nem is bánom.”
Idén ötödik alkalommal nyújtott be sikeres pályázatot az István Király Baptista Általános Iskola az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekért Alapítvány gondozásában zajló nyári Erzsébet-táborra.
Angol tábor az István Király Baptista Általános Iskolában
“Boldog, aki olvassa…” (Jelenések könyve 1,3) Kétszáz versenyző gyermek szólaltatta meg a kereszténység ezen alapüzenetét 2023. április 21-én.
Pi! Aki ezt a szót (betűt) meghallja, rögtön a 3,14 jut eszébe és az azt követő végtelen sok szám. A kótaji István Király Baptista Általános Iskola gyermekei számára ez nem csak egy szám. Játékos módon történő tanulás egész nap.
„Azt mondjuk: Haza, és…mesélni kezd a múlt.”
„Az utazás szikrát gyújt a képzeletünkben, táplálja a kíváncsiságunkat, és emlékeztet minket arra, hogy milyen csodákat rejtenek a mindennapok.” (Deborah Lloyd)
2022. augusztus 8-án intézményünk adott otthont a rétközi baptista oktatási intézmények regionális tanévnyitó istentiszteletének.
„Egymást kitartóan, tiszta szívből buzgón szeressétek!” /Péter 1:22/
„Adj valakinek egy ötletet, ezzel jobbá teszed a napját. Tanítsd meg valakinek, hogyan kell tanulni, ezzel Ő az egész életét jobbá teheti”. Jim Kwik
Iskolánk életében már hagyománynak számít a március derekán megrendezésre kerülő pi-day, ahol évről évre izgalmas, vidám, interaktív feladatokon keresztül mutatjuk be a természettudományok jelentőségét, rávilágítva arra, hogy a mindennapi életünket átszövő ismeretek minden komolyságuk mellett mókásak és érdekfeszítőek is lehetnek.
A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!”
Háromból két ember már nem a lefolyóba önti a sütés-főzés után megmaradt olajat - ez derül ki a WWF Magyarország és a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség (MaSzeSz) októberi felméréséből.
Benedek Elek születésnapja szeptember 30-a, amelyről 2005 óta a magyar népmese napjaként emlékezünk meg.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkársága oklevéllel ismerte el azt a kimagasló teljesítményt, melyet iskolánk a fenntarthatóságra nevelés terén nyújt annak érdekében, hogy tanulóink felkészültek legyenek a jövőben rájuk váró környezeti, társadalmi, gazdasági kihívásokra.
2021. szeptember 24-én iskolánk, a kótaji István Király Baptista Általános Iskola, hivatalosan résztvevője lett a Magyar Diáksport Napjának, így az ESSD-nek is.
Diákjaink és pedagógusaink természetszeretete inspirált bennünket arra, hogy gyakorlatban is tegyünk környezetünkért, a környezetünkben élő madarak védelméért. Évről évre madáretetőkkel segítjük átvészelni a hideg téli napokat, odúkkal az új generáció létrejöttét.
A kótaji István Király Baptista Általános Iskolában nem csupán egyszerű matematika oktatás valósul meg, hanem matematikai nevelés, amely hatékonyan fejleszti diákjaink intellektuális képességét, és fő szerepe van a kutató gondolkodás kialakításában is.
Tisztelt Szülők! A kialakult helyzetre való tekintettel az iskolában március 8-tól április 7-ig ismét digitális munkarend lép életbe.
Ebben a vírushelyzetben, amikor a személyes találkozásainkat minimálisra próbáljuk csökkenteni, valóban felüdülést nyújtott, ünnepet varázsolt hétköznapjainkba a napokban megrendezett alsós szavalóverseny.
Tisztelt Szülők! Az István Király Baptista Általános Iskolában 1 fő 7. a osztályos tanuló Covid-19 fertőzött.
VI. Országos Baptista Matematika Verseny – Tiszaroff
Iskolánkban lezajlottak az őszi-téli helyesírási és szavalóversenyek.
Iskolánk a hagyományokhoz híven idén is csatlakozott a ”Cipősdoboz” akcióhoz.
Ha körülnézünk tágas Univerzumunkban, akkor könnyen ráeszmélünk, mekkora ajándék bolygónk. Környezetünkben nincs hozzá hasonló.
„A hála érzés, és mint ilyen, megfoghatatlan, felmérhetetlen és emberi értékfogalmakkal ki nem fejezhető. Csak akkor van jogod számon tartani, ha Te tartozol vele másnak. Ez lelkiismereted feladata.” Wass Albert
Ha körülnézünk tágas Univerzumunkban, akkor könnyen ráeszmélünk, mekkora ajándék bolygónk. Környezetünkben nincs hozzá hasonló. Mégis úgy tűnik, hogy nem vigyázunk kellőképp e kincsre, mely csodálatos élőhelyet biztosít számunkra.
Minden évben november 13-án ünnepeljük a Magyar Nyelv Napját.
A 64 évvel ezelőtt kezdődő 13 nap eseménysorozata jelkép és tanítás az utókor számára. Jelképe a hősiességnek, tanítás a nemzeti egységről, amely a felkelés tüzében, egyéni és közösségi áldozatok között született.
Hagyományainkhoz híven az idén is megrendezte iskolánk a helyi rajzversenyt. A rendkívüli járványhelyzet miatt, minden alsós tanuló a saját osztálytermében, a tanórákon készítette el rajzát.
A reformáció emléknapján, október 31-én világszerte arról emlékeznek meg, hogy Luther Márton, német Ágoston-rendi szerzetes ezen a napon függesztette ki a wittenbergi vártemplom ajtajára a híres 95 pontból álló hittételeit. Hazánkban is nagy hagyománya van a nap megünneplésének.
Hagyományainkhoz híven az idén is megrendezte iskolánk a helyi rajzversenyt. A rendkívüli járványhelyzet miatt, minden alsós tanuló a saját osztálytermében, a tanórákon készítette el rajzát.
Az idei tanévben már negyedik alkalommal került megrendezésre Pályaorientációs napunk, melyen tanulóink életkoruknak megfelelően ismerkedhettek meg különböző szakmákkal, elősegítve ezzel későbbi pályaválasztásukat.
A kótaji István Király Baptista Általános Iskola egyik fontos feladatának tekinti, hogy a gyerekekben növelje a természettudományok fontosságának, szépségének, mindennapi életükben betöltött szerepének erősítését.
A farsang vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszak.
A karácsony az egész világon a béke, az öröm, a szeretet ünnepe. Várjuk a tündöklő karácsonyfát, várjuk azt a szeretetet, amellyel ilyenkor egymás életét szebbé, melegebbé teszik azok, akik összetartoznak.
Korunk elengedhetetlen követelménye, hogy a pedagógusok különböző élményszerű módszerekkel juttassák tanítványaikat új ismeretekhez, sikerélményhez.
A szülői közösség és a nevelőtestület közös kezdeményezésére 2019. november 23-án hagyományteremtő céllal megrendeztük első jótékonysági bálunkat. A rendezvény nem titkolt célja az intézményünkbe járó diákok támogatása, illetve a tanár-diák kapcsolat szorosabbá tétele volt.
Ehhez a naphoz számtalan babonát, szokást köt a néphagyomány.
Beköszöntött az ősz. „A Nyár gondolt egyet és nagytitokban összecsomagolt. Elvitte az égről a kéket, a fákról a zöldet, elvitte a virágok szép, színes szirmát, a napsugarak melegét és elrepült messze tájak felé.”
A kótaji István Király Baptista Általános Iskolában már hagyomány a minden szeptemberben megrendezésre kerülő sportnap.
„…A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.” /Bibó István (1956)/ Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja, október 23-a, egy különleges ünnepnap számunkra, amely a terror és az elnyomás elleni hősi küzdelemre, a szabadság szeretetére emlékeztet bennünket.
Intézményünk sikeresen pályázott a Határtalanul! program keretében meghirdetett tanulmányi kirándulás hetedikeseknek határon túli kirándulásra. Nyertes pályázatunk címe: Csodálatos Erdély szászföldi kitérővel.
„Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdődött” - írta Sütő András költő.
„Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe…” – a népmeséket.
Iskolánk elkötelezett híve a környezettudatos szemléletmód megalapozásának, az egészséges életmód kialakításának, és a közlekedési morál javításának. Ebben a tanévben is megrendeztük a „Kerekezz a holnapért!” elnevezésű programunkat.
Intézményünk, a kótaji István Király Baptista Általános Iskola, aktívan részt vett a kilencedik alkalommal megrendezett „Szüreti mulatságok” hagyományőrző rendezvényen. A vigadalom a felújított Ibrányi-Fráter-kúria mesés környezetében zajlott.
TÁJÉKOZTATÓ! TÁJÉKOZTATJUK A SZÜLŐKET, HOGY A TANKÖNYVOSZTÁS 2019. AUGUSZTUS 26-ÁN (hétfőn) 1400-től 1900 ÓRÁIG
Gyermeknap alkalmából diákjaink kedvük szerint vehettek részt arcfestésen, tetováláson.
Iskolánk immár ötödik alkalommal adott otthont a világ egyik legkedveltebb, a fiúk körében nagy népszerűségnek örvendő sportágnak, a focinak.
Színes, eseményekben gazdag napjuk volt május 24-én az István Király Baptista Általános Iskola tanulóinak és vendégeiknek Kótajban!
Színes, eseményekben gazdag napjuk volt május 24-én az István Király Baptista Általános Iskola tanulóinak és vendégeiknek Kótajban!
Iskolánkban minden évben megemlékezünk a Föld Napjáról.
A tavasz a természet megújulásának, az újjászületésnek, az életnek a kezdete. A szeretet maga az élet, ezért választottuk versenyünk mottójául a következő gondolatot: „ Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (1.kor.16.14.)
Iskolánkban idén 2019. március 18-22 között került megrendezésre a Fenntarthatósági Témahét, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériumának felkérésére a PontVelem Nonprofit Kft. szervezett meg.
Iskolánkban idén 2019. március 18-22 között került megrendezésre a Fenntarthatósági Témahét, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériumának felkérésére a PontVelem Nonprofit Kft. szervezett meg.
Tájékoztatjuk a leendő első osztályos tanulók szüleit, hogy a 2019/2020-as tanévre az iskolai beiratkozás az alábbi időpontban lesz: 2019. április 11. (csütörtök) 8:00-19:00
„Víz! Nem szükséges vagy az életben: maga az élet.”
" Víz! Nem szükséges vagy az életben: maga az élet."
„A tudomány mindenekelőtt szórakozás kell legyen, öröm, móka, és akinek már nem ezt jelenti, az inkább hagyja abba” – írja John Fenn.
„A tudomány mindenekelőtt szórakozás kell legyen, öröm, móka, és akinek már nem ezt jelenti, az inkább hagyja abba” – írja John Fenn.
Március közepén díszbe öltöznek a terek, az utcák, felkerülnek a kokárdák… Nemzeti színű dekoráció jelzi: valami fontos dolog történik...
Tanulóink érdeklődését tapasztalva a DÖK és az ÖKO munkacsoport közös elhatározással egy tematikus kiállítás szervezéséről döntött, amihez intézményi támogatást is kaptak.
Március első napjaiban a kótaji István Király Baptista Általános Iskola 18 hátrányos helyzetű tanulója feledhetetlen három napot tölthetett gyönyörű fővárosunkban.
Március első napjaiban a kótaji István Király Baptista Általános Iskola 18 tanulója feledhetetlen három napot tölthetett gyönyörű fővárosunkban.
Angol verseny Iskolánkban 2019. január 31-én és február 6-án ismét megrendezésre került a felső tagozatos diákok angol versenye.
,,Szent karácsony eljött, az ég a földre száll, ünnepeljük boldogan e fényes éjszakát!”
„Itt van már a nagyszakállú!” Hurrá, tél van!
Ha azt halljuk, hálaadás, a legtöbb embernek Amerika, a pulyka, nagy lakoma jut eszébe. A hálaadás valóban egy észak-amerikai ünnep. A hagyományok szerint az őszi betakarítások után adnak hálát a termésért Istennek. A hála azonban ennél több: érzületben, gondolatban, szavakban, tettekben kifejeződő válasz. Az Isten kegyelmét, jóságát, áldásait megtapasztaló hívő ember válasza.
Iskolánk felső tagozatos tanulói a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban jártak.
„Száz liba egy sorba…” -énekelték a harmadik és negyedik osztályos napközis gyerekek, a vidám hangulatú, Márton napi hagyományápoló délutánunkon.
„Száz liba egy sorba…” -énekelték a harmadik és negyedik osztályos napközis gyerekek, a vidám hangulatú, Márton napi hagyományápoló délutánunkon.
Mese, mese, mátka … Csukás István szavaival: A mese örök, hiszen a közönsége is örök. Amíg gyerekek vannak, addig mese is lesz.
„A gyerekek a legnagyobb művészek, mert ők a szívükből rajzolnak.”
Ma az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulójára emlékezünk. Hogy mi is történt ezen a napon és azt követő szűk három hétben, elég nehéz röviden összefoglalni.
Iskolánk nagy figyelmet szentel tanulóink mozgáslehetőségeinek kibővítésére.
Iskolánkban a hagyományainkhoz híven, idén is Sportdélutánt rendeztünk.
Az idősekre emlékeztünk „Múlik az idő, őszre jár, de fénylik még a napsugár .Aranyat szór és meleget, Örüljenek az öregek. Az őszidő is szép lehet, Kívánunk hosszú életet.”
„Ha a munkánk vagy a karrierünk nem felel meg számunkra, akkor másvalamibe kezdünk. A hivatását azonban nem választja az ember. A szóban is benne van, hogy minket hívnak. Akinek hivatása van, úgy érzi, nincs választása, engedelmeskednie kell a hívásnak, különben nem talál rá a saját életfeladatára, küldetésére.” / David Brooks/
Benedek Elek születésnapja szeptember 30-a, amelyről 2005 óta a magyar népmese napjaként emlékezünk meg.
A kótaji István Király Baptista Általános Iskolában szeptember egyik verőfényes délutánján a szokásostól eltérően nem a tantermeket, hanem az udvart és a tornatermet vette birtokba az iskola tanulóifjúsága.
Június 16-án utoljára szólt a csengő a kótaji István Király Baptista Általános Iskola végzős diákjainak. 36 ballagó tanuló búcsúzott tanáraitól, diáktársaitól, az iskola dolgozóitól és magától az iskolától, melynek falai között nyolc feledhetetlen évet töltöttek el.
„A család is... olyan valami az életben, ami becses... Olaj az élet lámpásában.” Gárdonyi Géza
Iskolánk negyedik alkalommal adott otthont a világon legnépszerűbb és legtöbb ember által játszott sportnak, a focinak.
Az István Király Baptista Általános Iskolában 2018. április 23-27. között került megrendezésre a 2018. évi Fenntarthatósági Témahét
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság a 2017/2018-as tanévben is meghirdette a pásztorok sokszínű világával foglalkozó vetélkedőjét, melyre iskolánk tanulói is beneveztek.
Az István Király Baptista Általános Iskola évek óta rendez területi szavalóversenyt.
A Magyar költészet napja – „lelket megérintő, szívhez szóló varázslat”.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság a 2017/2018-as tanévben is meghirdette országos vetélkedőit, melyen az általános iskolák felső tagozatos tanulói mérhetik össze természetismereti és környezetvédelmi tudásukat.
Intézményünk, az István Király Baptista Általános Iskola, 2014. június 24-én vált regisztrált Tehetségponttá.
Az István Király Baptista Általános Iskola 5.b osztálya részt vesz a 2018. április 23-27. között megrendezésre kerülő 2018. évi Fenntarthatósági Témahét.
Iskolánkban idén 3. alkalommal került megrendezésre a húsvéti készülődés közepette az Országos Bibliaismereti Verseny. A kétfordulós levelezős megmérettetés után 14 település 59 csapata mérte össze tudását, ahová csakis a legjobbak kerülhettek be.
A matematika az egyik legracionálisabb, bizonyított tényeken alapuló tudomány. Mégis rejtélyes és misztikus. Ezt legismertebb száma, a π is bizonyítja. Nevét amint meghalljuk, azonnal mondjuk, π= 3,14.
„Vannak napok, melyek nem szállnak el, De az idők végéig megmaradnak.”
Iskolánkban 2018. február 13-án került megrendezésre a felső tagozatos diákok angol versenye.
A farsang vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszak. Hagyományainkhoz híven iskolánkban ebben a tanévben is megemlékezünk a farsangról.
Alig intett búcsút a nagyszakállú Télapó, nyomában itt toporog a dermesztő hidegben a melegséget, békességet, szeretetet árasztó Karácsony. A csillogó fény, mely világosságot és megbékélést hoz az emberi szívekbe.
Iskolánk a hagyományokhoz híven idén is csatlakozott a”Cipősdoboz” akcióhoz. Kicsik és nagyok nagy lelkesedéssel készítették a meglepetéseket. 260 dobozt sikerült összeállítanunk. Köszönet mindenkinek a szívből jövő felajánlásért.
A „Cipősdoboz” akció keretében az idén is bekapcsolódtunk a „Legkreatívabb Cipősdoboz” versenybe. Büszkék vagyunk, rá, hogy a szakmai zsűri Szabó Írisz Sarolta tanulónknak ítélte az I. helyezést.
2017. december 10-én az István Király Baptista Általános Iskola adott otthont a B49 adventi istentiszteletének.
Hurrá, tél van! Mint minden évben a gyerekek idén is nagy izgalommal várták a hóesés mellett a Mikulás érkezését.
Az Ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium matematika versenyt hirdetett a "Kockák háborúja" címmel.
Majdnem minden kultúra, nemzet történetében fellelhető olyan ünnep, amikor az emberek kinyilvánítják a bőséges termés felett érzett örömüket, hálájukat.
Már hagyomány intézményünkben, hogy a szülők minden tanév novemberében a nyílt tanítási napon betekintést nyerhetnek iskolánk oktató-nevelő munkájába.
A mese csodálatos világ, melyben szárnyalhat a képzelet, megvalósulhat minden álom. A mesében minden lehetséges.
November 7-én immár sokadik alkalommal köszönthettük iskolánkban Szabó Balázst és állandó kísérőjét, Dobozi Sándort, akik most rendhagyó osztályfőnöki órákkal örvendeztették meg tanulóinkat.
2017.október 24-én 14.00 órától rendeztük meg iskolánkba az alsó tagozatos helyi rajzversenyt. Külön csoportban alkottak az 1-2. és a 3-4. évfolyamos tanulók.
2017. október 26-án diákönkormányzatunk Halloween party-t rendezett.
„... meghasadt az égbolt, Mert egy nép azt mondta, Elég volt!”
Iskolánk elkötelezett híve a környezettudatos szemléletmód megalapozásának, az egészséges életmód kialakításának, és a közlekedési morál javításának.
„Ahhoz, hogy tudd, merre mehetsz tovább, tudnod kell, hol vagy most!” /Karl Popper/
Knézich Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Aulich Lajos, Lahner György, Poeltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg, Károly, Török Ignác, Vécsey Károly, Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos.
Iskolánk 4.a és 4.b osztályos tanulói ebből alkalomból keresték fel a községünkben élő idős embereket.
Szeptember 30-a a népmese napja. Iskolánkban már hagyománnyá vált, hogy alsó tagozatos tanulóink évfolyamonként valamilyen formában megemlékeznek erről a nevezetes eseményről.
Az István Király Baptista Általános Iskola 7-8. osztályos tanulói szeptember 26-án, kedden a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban a Sherlock Holmes - A sátán kutyája című izgalmas színdarabot tekintették meg.
A kótaji István Király Baptista Általános Iskolában már hagyomány a minden szeptemberben megrendezésre kerülő sportnap.
Intézményünk, a kótaji István Király Baptista Általános Iskola, aktívan részt vett a kilencedik alkalommal megrendezett „Szüreti mulatságok” hagyományőrző rendezvényen. A vigadalom a felújított Ibrányi-Fráter-kúria mesés környezetében zajlott. Fotó: keletfoto.hu
Elmúlt a nyár, a felhőtlen szórakozások ideje. Szeptember van. Kinyíltak az iskolák kapui. Előkerült az iskolatáska.
TÁJÉKOZTATÁS! A TANÉVNYITÓ ÜNNEPSÉGET 2017. SZEPTEMBER 1-ÉN (pénteken) REGGEL 8 ÓRAKOR TARTJUK A SZENT ISTVÁN ÚT 5. SZÁM ALATT.
„Mi búcsúzunk és elmegyünk…”, énekelték a ballagó nyolcadikosok 2017. június 17-én a kótaji István Király Baptista Általános Iskola folyosóin és tantermeiben.
Óriási hangzavar - üdvrivalgás, hajrázás és önfeledt kacagás hangja töltötte meg iskola udvarát június 12.-én a már hagyománnyá vált akadályversenyünkön.
A kótaji István Király Baptista Általános Iskolában megrendezésre került az a tehetségnap, melynek programjai a matematika titokzatos és végtelen száma köré szerveződtek.
Május 27 – én, szombaton már korán reggel nagy sürgés - forgásra, gyermek zsivajra figyelhettek fel a kótaji István Király Baptista Általános Iskola környékén lakók.
A sárospataki vár vagy más néven a Rákóczi-vár, a magyarországi késő reneszánsz építészet legértékesebb alkotása, a magyar nemzeti örökség része. E csodálatos műemléket indultak felfedezni május 11-én és 16-án az 1. és 2. osztályos tanulók és nevelőik.
"A hulladék létrehozása nem feltétlenül rossz dolog. Az a helytelen, ha nem kezdünk vele semmit."
Harmadik alkalommal került megrendezésre a kótaji István Király Baptista Általános Iskolában az Országos Baptista Labdarúgó Kupa. A megmérettetésen nyolc település csapatai mérhették össze tudásukat, 3 korcsoportban. A kótaji gyerekek két korcsoportban indultak versenyen kívül.
Gyermeklakodalmas bemutatásával zárult a 3.a-3.b osztályosok hagyományőrző szakköröseinek évzáró foglalkozása.
Az István Király Baptista Általános Iskola 7.a, 7.b és 8.a osztályos tanulói egy csodálatos, élményekkel teli kiránduláson vettek részt az észak-magyarországi régió méltán kedvelt, szemet gyönyörködtető hegyvidékén.
Ültess fát! Hogyha másért nem, lombot ád. Árnyékában megpihenhetsz, Gondot ő visel reád. Jó tavasszal nyit virágot: Messze érzed illatát, Kis madárka száll reája: Ingyen hallhatod dalát. Ültess fát.
Idén immár második alkalommal került megrendezésre intézményünkben a Baptista Iskolák Országos Bibliaismereti Versenye, melyen 14 település több mint 200 diákja vett részt. A döntőt két, levelezős forduló előzte meg. A végső megmérettetésben a legjobb eredményt elért csapatok küzdöttek egymással. A verseny küldetése, hogy a gyermek felfedezze az önmagában rejlő Bibliát, amely nem más, mint a szív és az értelem.
TÁJÉKOZTATÁS! Tájékoztatjuk a leendő első osztályos tanulók szüleit, hogy a 2017/2018-as tanévre az iskolai beiratkozás az alábbi időpontokban lesz:
2017.03.23-án, csütörtök délelőtt iskolánk 3. osztályos hagyományőrző szakkörösei látogatást tettek a sóstói Múzeumfaluban.
1848. március 15-re emlékezni mindig, minden helyzetben különös és fölemelő kötelesség. Ez az az ünnep, ami nemcsak azt jelenti számunkra, hogy szép ruhát kell ölteni, s hosszú szónoklatot kell meghallgatni, hanem emlékeztet bennünket arra a napra, amikor egy emberként lázadt fel a magyar nép az elnyomók ellen. Méltán nemzeti ünnepünk, mert ekkor mutatta meg hatalmas erejét és szívét a magyarság.
A kótaji István Király Baptista Általános Iskolában február 22-én nagysikerű koncertet adott Sam Rowland
Iskolánkban 2017.02.23-án rendeztük meg a 3-4. évfolyamosok helyi matematika versenyét, ahol a kis matematikusok próbára tehették a számolási és logikai képességüket.
A kótaji István Király Baptista Általános Iskola tanulói 2017.február 17- én farsangi mulatságot tartottak, mellyel méltóképpen búcsúztatták el a telet.
A kótaji István Király Baptista Általános Iskola diákjainak feledhetetlen élményben volt része a közelmúltban
A télűzés kultúrákon és vallásokon átívelő hagyomány, tavaszt váró ünnep, melynek része a kiszebáb égetés, ami lezárja a farsangot és egyben a tél elűzésének szimbóluma.
Csodálatos délutánban volt részünk 2017. 02. 07. és 09-én iskolánkban
Ilyenkor, télvíz idején, mikor a szervezetünknek nemcsak a hideggel, de vírusokkal, baktériumokkal is fel kell vennie a harcot, fontos az egészség megőrzése, védelme.
Tisztelt Szülők! Szeretettel hívjuk és várjuk Önöket a 2016/2017-es tanév II. szülői értekezletére. A szülői értekezlet időpontjai: 1-4. évfolyamon: 2017 január 31. (kedd) 17:00 5-8. évfolyamon: fogadóóra:2017 február 1. (szerda) 16:30 szülői értekezlet: 2017. február 1. (szerda) 17:00
Mekkora élmény, amikor egy elsős kisdiák beléphet kedvenc játékának szentélyébe, a LEGO gyárba. Egy szülő segítségével ez az álom számunkra valóra vált.
Játékosan tanulnak angolul az elsősök
2016. szeptemberében Angliából, egy Dover melletti kis városból, anyanyelvi lektor érkezett iskolánkba, Heather Cameron személyében. Nagy szeretettel fogadtuk a gyerekekkel együtt.
Hagyományainkhoz hűen idén is megrendeztük a helyi rajzversenyt. Az 1.-2. osztályos gyerekek A palackok az erdőben, a 3.-4.osztályosok a Házavató című gondolatébresztő mesét hallgatták meg majd dolgozták fel rajzaikon keresztül.
A kótaji István Király Baptista Általános Iskolában már hagyomány a minden szeptemberben megrendezésre kerülő sportnap.
2016. 04. 23-án, szombaton, Hatvanba indultunk a Sziporka Matek Országos döntőjébe.
2016. április 22-én Tiszaroffon rendezték meg a II. Országos Baptista Matematika Verseny döntőjét
Iskolánkban 2016.április 14-én került megrendezésre az alsó tagozatos diákok helyesírási versenye.
A kótaji István Király Baptista Általános Iskola tanulói április 8-án vették birtokukba azokat a pályázat útján nyert hatalmas LEGO - csomagokat
"Húsvét, örök legenda, drága zálog"
Iskolánk, a kótaji István Király Baptista Általános Iskola nagyszabású rendezvénynek adott otthont. A Baptista Iskolák Országos Bibliaismereti Versenyét bonyolítottuk le, amin 12 település 168 diákja mérte össze tudását különböző korosztályokban.
2016.03.17.-én matematika versenyen vettek részt iskolánk tanulói. A II. Rákóczi Ferenc Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ebben a tanévben már 3. alkalommal hírdette meg a többfordulós levelezős matematika versenyét.
December hónap az Advent jegyében telik. Az Advent a várakozás, az elmélkedés, a lelki feltöltődés időszaka.
Van egy szó, mely varázslatos erővel bír. Egy szó, mely megváltoztatja mindenki életét, aki használja. Ez a szó a köszönöm.
Iskolánkban, az István Király Baptista Általános Iskolában első alkalommal került megrendezésre az a nagyszabású Gálaműsor, mely tehetséges tanulóink bemutatkozására adott lehetőséget. Gyerekek, pedagógusok, szülők izgatottan készültek a nagy napra.
Iskolánk, a kótaji István Király Baptista Általános Iskola nevelőtestülete számára nagyon fontos, hogy tanulóink megismerjék, és tovább vigyék az őseink által megőrzött hagyományokat, az ünnepekhez köthető népszokásokat! Ennek érdekében az idén is megrendeztük Húsvétváró projektünket, melyet diákjaink már nagy izgalommal vártak.
2015. április 29-én iskolánk 14 tanulója többfordulós matematika versenyen vett részt a téglási II. Rákóczi Ferenc Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében, ahol a baptista iskolák 5-6. évfolyamon 37 tanulóval, 7-8. évfolyamon 29 tanulóval képviseltették magukat.