Üdvözöljük iskolánk weboldalán

„Állati” Állatokról az iskolában gyerekszemmel és szívvel elnevezésű három hetes programsorozat

„Bárcsak megértenék az emberek, hogy az állatok ugyanolyan kiszolgáltatottak, s ugyanúgy függenek tőlünk, mint a gyerekek; ezt a gyámságot ránk ruházták.”

 (James Herriot) 

 

Az István Király Baptista Általános Iskola az „Állati” Állatokról az iskolában gyerekszemmel és szívvel elnevezésű három hetes programsorozattal hívta fel tanulói figyelmét az állatok védelmének fontosságára. Az állatok iránti tiszteletet és szeretetet már gyermekkorban el kell kezdeni kialakítani, hogy etikus gondolkodásmóddal, tisztelve az élőlényeket, azokkal harmóniában éljük mindennapjainkat.

A három hét alatt az évfolyamok részletesen foglalkoztak a világ különböző helyein élő állatokkal. Többek között Afrika, Európa, Ázsia és Óceánia állatvilágával. A tanórák alatt sok érdekes felfedezést tettek a vadon élő, a háziállatok, a vízi élőlények szaporodásáról, életmódjáról, testfelépítéséről. A délutáni foglalkozások keretein belül mozgó állatkert látogatott el hozzájuk, ahol pókot, kígyókat, gekkót simogathattak. Flash mob is szerepet kapott ebben a projektben, ahol az iskola minden tanulójának közös állati tánca zárta egyik délutáni programunkat. Versenyt hirdettünk az osztályok között, „Állati ez a ruha” címmel, melynek célja az volt, minél több állatmotívum szerepeljen a gyerekek megjelenésében. A három hét alatt a megismerkedhettek a felelős állattartással, megtanulhatták, hogy mitől válik valaki jó gazdivá. Ezzel párhuzamosan született meg bennünk az érzés, hogy tennünk is kell valamit.

Mindenképp szerettünk volna segíteni a bajba jutott, otthonukat elveszített, árva állatokon, ezért jótékonysági gyűjtést szerveztünk iskolánkban. Az Állatbarát Alapítvány és A Hangtalanokért Állatvédő Egyesület lakóinak részére 1069 kg állateledelt gyűjtöttünk. Az ünnepélyes átadásra 2024. október 18-án került sor, a projektzárásunk napján.  Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani minden kedves szülőnek és diáknak, akik támogatták az iskolai adománygyűjtést.

Szervezők

GALÉRIA