Fotópályázattal ünnepeltük az Állatok Világnapját
Az Állatok Világnapja alkalmából iskolánk különleges fotópályázatot hirdetett.
A tanulók nagy lelkesedéssel küldték be a képeiket, melyeken kedvenc kisállataikkal pózoltak. A beküldött fotók iskolánk Facebook-oldalán kerültek közzétételre, ahol a szülők, diákok és ismerősök is megcsodálhatták őket. A verseny során rengeteg szívmelengető, vidám és humoros kép gyűlt össze. A közönség szavazatai döntötték el, kik lesznek a legnépszerűbbek. Az első három legtöbb lájkot kapott fotó készítői értékes ajándékban részesültek. A díjazottak örömmel vették át jutalmaikat az iskolagyűlésen.
A fotópályázat célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az állatok szeretetére és felelős gondozására. A program nagy sikert aratott, így biztosan hagyományt teremt iskolánkban.
Köszönjük minden résztvevőnek, hogy megosztották velünk kedvenc kis barátaikat!