Üdvözöljük iskolánk weboldalán

II. Országos Bibliaismereti Verseny

II. Országos Bibliaismereti Verseny

Idén immár második alkalommal került megrendezésre intézményünkben a Baptista Iskolák Országos Bibliaismereti Versenye, melyen 14 település több mint 200 diákja vett részt. A döntőt két, levelezős forduló előzte meg. A végső megmérettetésben a legjobb eredményt elért csapatok küzdöttek egymással. A verseny küldetése, hogy a gyermek felfedezze az önmagában rejlő Bibliát, amely nem más, mint a szív és az értelem.

A versenyre való felkészülés során a gyerekek elmélyültek a Szentírás megismerésében, tanulmányozásában. A diákok változatos, életkoruknak megfelelő izgalmas feladatokat oldottak meg, melyben a modern technikai eszközök tették színesebbé munkájukat. A feladványok összeállítása során arra törekedtünk, hogy a képességek, készségek minél szélesebb skáláját megmozgassuk.  A feladatok megoldásában a tanulóknak több műveltségi területen szerzett jártasságukról kellett tanúbizonyságot tenniük pl.: bibliai események kronológiai sorrendbe helyezése, példázatok párosítása, Pál apostol életútjának helyszínei a térképen, bibliai személy családfájának megjelenítése. A gyerekek tudásuk legjavát adva bizonyították, hogy méltán képviselték iskolájukat ezen a rangos eseményen.

A napi program összeállításában nagy hangsúlyt fektettünk a hagyományőrzésre. Különböző tojásdíszítési technikákat ismertek meg, próbáltak ki a versenyző gyerekek. Ezt az ünnepi jelképet örömmel vitték haza a többi ajándékkal együtt.

Az eredményhirdetésig lehetőségük nyílt megtekinteni a „Húsvét, örök legenda, drága zálog” mottójú rajzpályázatunkra érkezett alkotásokat, melynek témája a feltámadás volt. A legjobbnak ítélt pályaművekből kiállítást rendeztünk be, mely iskolánk legékesebb díszéül szolgált. Ezáltal lelkiekben is hangolódtunk e magasztos tavaszi ünnepre és a húsvét üzenete eljutott minden jelenlévő szívébe.

Steiner József ”A Biblia –szép és értékes irodalmi emlék a régmúltból. Vajon szólhat- e hozzánk itt és most?”című előadása hozzájárult a nap szellemiségéhez.

A verseny zárásaként 5.-es diákjaink dramatizált bibliai történetet adtak elő, mely a tékozló fiúról szólt. A nagysikerű előadás után vendégeink elégedetten távoztak iskolánkból.

Köszönjük a rendezvényen résztvevőknek, hogy jelenlétükkel emelték verseny színvonalát.

az István Király Baptista Általános Iskola nevelőtestülete

 

GALÉRIA