Pályaorientációs nap
Minden évben egy napot szánunk arra, hogy az életkori sajátosságoknak és a gyerekek érdeklődési körének megfelelően foglalkozzunk a továbbtanulás, a pályaválasztás kérdésével, a munka világával.
Idén iskolánk november 22-én tartotta a pályaorientációs napot, ahol a diákok különböző helyszíneken ismerkedhettek az egyes szakmákkal.
Ezen a napon a pedagógusok igyekeztek változatos programokat, játékos foglalkozásokat szervezni a gyerekeknek.
Az alsósok a Községi Könyvtárban a könyvtáros munkájába nyerhettek betekintést, ahol a tanítási órákon szerzett ismereteiket felhasználva feladatokat is megoldottak. A tantermekben játék – főleg az Amerikából jöttem, Mesterségem címere - feladvány, rejtvény, szókereső, puzzle várta a gyerekeket és tette még színesebbé, érdekesebbé ezt a napot számukra.
A felső tagozatosokhoz munkájuk iránt elhivatott szakemberek érkeztek, hogy bemutassák a hivatásukat. Tanulóink kézműves műhelyekbe látogathattak el, ahol különböző szakmák rejtelmeivel ismerkedhettek meg. Többek között mentős tiszt, női, férfi fodrász, női szabó, kerékpárszerelő, virágkötő.
Végül, de nem utolsó sorban megépítésre került egy 12.128 elemből álló LEGO MOZAIK is, melyet a TEKERD csapat álmodott meg számunkra. Jelenleg iskolánk auláját díszíti!
Tanulóink sok tudással, tapasztalattal lettek gazdagabbak, amelyek reményeink szerint a pályaválasztás idején segítséget nyújtanak majd a döntésben.
Köszönjük a meghívott vendégeknek az élményt adó és tartalmas foglalkozásokat!