Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Iskolatörténet


A településünkről szóló írások szerint az első iskolát 1792-94-ben alapították. Ez egyházi iskola volt, bérelt lakásban egy tanteremmel, egy tanítóval. Ehhez még 1815-ben és 1868-ban is épült egyházi iskola. Állami iskola 1898-ban jött létre a község központjában, ezt bővítették 1912-ben négy tanteremmel. Hiteles adatok szerint 1944-ben 440 fő tanulója volt az iskolának és 10 tanító tanított. 1948-ban nevelői lakásból kialakított három szükségtanteremmel bővült az iskola. 1958-ban újabb két tanterem épült a "központi" iskolához.

A falu kiterjedése miatt az úgynevezett "újfalusi" részben 1960-ban és 1976-ban a Vasvári Pál és a Katona Pál utcán két-két tanterem épült. 1967-ben a központi iskola újabb két tantermet kapott, ekkor a két iskolaegységben 13 tantermünk volt. 1981-ben felépült a Szent István úton a nyolc tantermes emeletes iskola tornateremmel, ebédlővel, konyhával, sportudvarral. Ettől kezdve az oktató-nevelő munka délelőtti munkarendben folyik. 1995-ben a racionalizálás jegyében az "újfalusi" négy tanterem megszűnt, így két iskolaegységben folytatódott az oktatás. 2001-ben a Szent István úti iskolaegységben 10 tanterem tetőtéri beépítésére került sor.

Az intézmény 2001-ben felvette az István Király Általános Iskola nevet. 2009-ig az alsó tagozat a központi iskolában, a felső a Szent István úti egységben helyezkedett el. 2009-ben az elavult régi épületet lebontották, ettől kezdve minden gyerek az új iskolaegységben tanul. 2012. szeptember 01-én fenntartóváltás történt: az iskola Kótaj Község Önkormányzatától a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy fenntartásába került.