Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Matematika verseny Tiszaroffon

Matematika verseny Tiszaroffon

2016. április 22-én Tiszaroffon rendezték meg a II. Országos Baptista Matematika Verseny döntőjét, melyen iskolánk, a kótaji István Király Baptista Általános Iskola, 14 fővel képviseltette magát.

A három fordulóból álló levelezős selejtező után minden iskola évfolyamonkénti három legjobbját hívták meg a döntőbe.

A feladatok megoldása során a versenyzők megmutathatták a logikus gondolkodási és a pontos számolási képességüket. Ezt követően szívélyes vendéglátásban volt részük a gyerekeknek, majd az O.K. Központ kollégái pénzügyi ismertetőt, és csoportos foglalkozásokat tartottak a számukra.

A kicsit hosszúnak tűnő várakozás nem volt hiába való, több tanulónk sikerének örülhettünk:

2. évfolyam:

Szilágyi Hanna V. hely

Mester Ákos Milán VII. hely

3. évfolyam:

Kovács Viktória VI. hely

Umooh Dominik VII. hely

Németh Kristóf X. hely

4. évfolyam:

Horváth Sára Ildikó V. hely

Fabók Attila VII. hely

Kiss Gréta XVI. hely

5. évfolyam:

Nagy Péter VIII. hely

 

6. évfolyam:

Szabó Írisz Sarolta I. hely

Batta Kíra Petra III. hely

Kiss Levente Péter IV. hely

7. évfolyam:

Fekete Valentin XIII. hely

8. évfolyam:

Vincze Bálint Barnabás IV. hely

Köszönjük a verseny szervezését!

A döntőn résztvevő és helyezést elért tanulóinknak és szüleiknek gratulálunk!

Köszönettel a felkészítő tanárok!