Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Kótaji jótékonysági bál

Kótaji jótékonysági bál

 

A szülői közösség és a nevelőtestület közös kezdeményezésére 2019. november 23-án hagyományteremtő céllal megrendeztük első jótékonysági bálunkat. A rendezvény nem titkolt célja az intézményünkbe járó diákok támogatása, illetve a tanár-diák kapcsolat szorosabbá tétele volt.

A jótékonysági bálok mindig egy magasztos célt szolgálnak. Sok ember munkája, jósága, felajánlása egy újabb és nagyszerűbb dolog születésének lehet a megalapozója. Nem volt ez másként nálunk sem. Kótaj közössége mindig is szívén viselte az itt élő gyermekek nevelését, oktatását, minden erejével azon volt a múltban és a jelenben is, hogy támogassa azt. A jótékonysági bál teljes bevételét gyermekeink támogatására szenteljük. A befolyt összeget egy fedett biciklitároló tervezésébe és építésébe fektetjük be, bízva abban, hogy ezáltal még inkább népszerűsíteni tudjuk a kerékpáros közlekedést tanulóink körében.

Nagy örömünkre szolgált, hogy több mint kétszázan fogadták el meghívásunkat, és az előkészületek során mindvégig lelkesen mellettünk álltak a kedves szülők és kreatív ötleteikkel hozzájárultak a bál sikeréhez.

Diákjaink és tanáraik hosszú hetekig készültek erre a nagy napra, akik fáradtságot nem kímélve kitartóan gyakoroltak, bízva abban, hogy a várva várt siker nem marad el.

A bált 7. évfolyamos diákjaink bécsi keringője nyitotta meg, melyet az 5.-sek egyedülálló tánca követett, amellyel visszarepítettek bennünket a 17. századi indián törzsek világába. Pedagógusaink lélegzetelállító görögtánccal lepték meg a közönséget. Fellépőink sorában köszönthettük a Mandala Dalszínház tehetséges színész-énekesét, Rozsályi Márkót, aki dalaival teljesen elkápráztatta a hallgatóközönséget. Műsorunkat egy közös dallal zártuk le, amely igazán meghitt, idilli hangulatot teremtett a jelenlévők körében. Végül igazgatónőnk, Deák Ágnes, pohárköszöntőjével hivatalosan is megnyitotta jótékonysági bálunkat.

Az ízletes vacsora elfogyasztása után megkezdődött a hajnalig tartó mulatozás, amihez a jó hangulatú talpalávalót a Fix együttes biztosította.

 

 

 

 

 

 

 

CSATOLT DOKUMENTUMOK