Üdvözöljük iskolánk weboldalán

"A hála mindenre gyógyír"

Hálaadás az István Király Baptista Általános Iskolában

 

Van egy szó, mely varázslatos erővel bír. Egy szó, mely megváltoztatja mindenki életét, aki használja. Ez a szó a köszönöm. Apró szócska ez, de ereje hatalmas. Az egyik legszebb, legfontosabb szó a világon, amit egymásnak mondhatunk. Kinyitja az emberi szíveket, és mi mégis kevésnek érezzük. Mert amikor a szívünk csordultig van hálával és szeretettel, azt hisszük, nem mondhatunk egyszerűen csak ennyit. Pedig ennyi elég. Köszönöm. Ilyen egyszerűen. Annak, aki önzetlenül adott, segített, jót tett velünk, ez az egy szó éppen elég. Azt jelenti, hogy ő jó ember. Jót cselekedett, adni tudott, kaptunk valamit tőle. Bármi baj is ér bennünket, ez a szó, hogy „Köszönöm” és a hozzá tartozó hála érzése képes mindent a jó irányba fordítani. Egyszerűnek tűnik, mégis oly kevesen használják az életükben.

Nem így tanulóink, akik a Hálaadás napi rendezvényünkön szívből jövő köszönő gondolatokat fogalmaztak meg, melyekből minden osztály elkészítette a saját hálafáját. A nap legfőbb mondanivalóját a 4.a osztályosok megható és szívet melengető előadása fogalmazta meg olyan hívó szavakkal, mint szeretet, békesség, öröm, boldogság, megbocsátás, elégedettség, a legfontosabbakat említve a sok közül. A műsor rámutatott arra, miért fontos a hála gyakorlása: Mert ez az egyik legnagyszerűbb módja annak, hogy elkezdjünk arra figyelni, ami jó az életünkben, hogy egyre több szerethető dolgot tapasztaljunk meg a mindennapokban!

A „Hála” fényerő. Az önzetlen, tiszta szívből jövő Hála a legértékesebb dolog, amit ember birtokolhat. Csodálatos ajándék ez nekünk, felnőttnek, gyermeknek egyaránt. Használjuk bátran!

 

GALÉRIA